Bakonybél 2005

Április 23-án a Szent Gellért plébánia híveivel közösen zarándokútra indultunk.

Zarándokutunk fő állomása Bakonybél volt, mivel 7 évig itt remetéskedett templomunk névadó szentje, Szent Gellért püspök. A bencés atyák nagy szeretettel fogadtak és ismertették Bakonybél történetét. Amikor beléptünk a templomba, valóban úgy éreztük, hogy ez az a hely, ahol „a zarándokok egyenként és egybegyülekezve Isten színe elé állhatnak, ahol könyörgésük és hálaadásuk meghallgatásra talál” Szent énekeket énekeltünk.

Ezután gyalog indultunk a templomtól mintegy 800 méterre lévő Borostyán-kút (Szentkút-)ra.

A festői környezetben, Szent Gellért tiszteletére szentelt kápolnában Alajos atya ünnepi szentmisét tartott. Meghatódottan és lángoló szívvel vettünk részt a legszentebb áldozat bemutatásán. Alajos atya prédikációjában arról beszélt, hogy Szent Gellért élete kétszer is példát mutat számunkra:

1.  A Gellért-hegy oldalán áll a szobra, kezében égre mutat a Kereszt.  Nekünk is kereszt-hordozás közben a földről az ég felé kell néznünk:  EZ A KERESZT A MI ERŐNK ÉS ERŐSSÉGÜNK.

2.  A legenda szerint Szent Gellértet annyira kifárasztja az erős gondolkodás, hogy elszenderül. Ekkor keres nála menedéket egy kis szarvas, akit befogad. Más alkalommal sebesült farkast lel a kapuja előtt. Befogadja a vadat, meggyógyítja, s annyira megszelídíti, hogy békésen él együtt a kis szarvassal. Ez a messiási kort idézi, amelyről Izajás próféta így ír: „Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú és oroszlán, s egy kis gyerek is elterelgetheti őket…”

Nekünk is úgy kell élnünk ebben a világban, hogy már itt a földön elősegítsük a messiási kort idéző együttélést, ahol a testvéri szeretet, egymás megbecsülése, segítése uralkodik. 

A szentmise után a kápolna előtt elterülő tó partján lévő padokra ültünk és jóízűen falatoztunk. (Lukácsa Gézáné)