Csíksomlyó 2005

...Bár szerettünk volna, a hosszú sor miatt letettünk arról, hogy bejussunk Babba Máriához. Csak a legszükségesebb dolgokra volt idő, - pl. rövid gyónás a templom udvarán felállított rögtönzött gyóntató padoknál, sorbanállás a mozgó illemhelyeknél, majd irány a tömeggel együtt fel a nyeregbe. Ha jó helyet akartunk kapni, akkor bizony igyekezni kellett, ugyanakkor tekintettel voltunk a kis csapat átlagéletkorára, amely jócskán 60 felett járt.

Fent a Makovecz Imre tervezte Hármashalom oltár előtt a nyeregben és a tisztáson fel az erdőig kötélkordonokkal és táblákkal jelölték ki az erdélyi, moldvai, partiumi, stb. keresztalják helyét, s csak egy tábla volt a „más tájegységek” számára. Mivel mi csak kevesen voltunk, a gyimesi csángóknak fenntartott részben telepedtünk le, s innen már „páholyból” figyeltük a további érkezőket, vártuk az eseményeket, hallgattuk a folyamatos köszöntőket, amelyek között örömünkre a saját nevünket is hallhattuk. Testközelből csodálhattuk a gyimesi csángókat körülöttünk, s épp a mise kezdetére értek oda a moldvai csángók is jellegzetes, kicsit cifrább öltözetükben. Nekik már hajnali 3-kor el kellett indulniuk, ha gyalog időben oda akartak érni. A gyereke annyira fáradtak voltak, hogy lefeküdtek a fűre, s volt, aki végigaludta a szertartást. Szegények magyarul sem nagyon tudnak, egymás közt románul beszéltek, s a záróénekként felcsendülő himnusszal sem nagyon tudtak mit kezdeni. (Utunkkal szinte egyidőben zajlott Mádl Dalma asszony útja is, aki épp az ő számukra építendő moldvai magyar iskola alapkövét tette le Rekecsinben Böjte Csaba ferences atyával)

A szentmiséről, a beszédekről, s a koncelebráló atyákról részletes híradások számoltak be májusban a hazai sajtóban, ezért itt ebben a kiadványban ezt mellőzzük. Az esemény hangulata, emelkedettsége, és a december 5-ét feledtetni akaró külországbeli magyarok tömeges jelenlétével kinyilvánított „tanúságtétele” szavakkal alig leírható. Soha ennyien még nem jöttek össze a csíksomlyói nyeregben a búcsúk 450 éves történetében, és soha nem is volt talán erre ekkora szükség. IGEN! – ez volt olvasható sok zászlón, pólón és táblán, IGEN – ez visszhangzott mindannyiunk szívében. Kis csoportunk is teli tüdővel zengte, mintha csak azt szerettük volna, hogy itthon is hallják -  bele a Kárpátokba a himnuszokat, a magyart, a pápait és a székelyt. 

A szentmise után lefelé sem volt könnyű, a többség a lankásabb utat választotta, de néhányan közülünk – még nyolcvan éven felüli társunk is - átmentek a nyereg másik oldalára, az oltár mögötti Kis-Somlyó hegyen álló Salvator-kápolnába is (amely vélhetően az 1456-os nándorfehérvári diadal emlékére emeltetett).  Végül ismét hömpölygő tömeggel sodródtunk a szűk utcákon, a lábak verte porban, lacikonyhák füstjében, naptól lepirultan, míg elértük a buszunkat. Nagyon jól esett leülni, s elővenni uzsonnánkat, majszolgatni s elmélkedni az élmények hatása alatt.

 (Makrai Rita)