A SZERI, 13. SZÁZADI HARANGÖNTŐFORMA RESTAURÁLÁSA  

1993 nyarán, Vályi Katalin, a szegedi Móra Ferenc Múzeum régésze, a szeri kolostor gazdasági udvarán, egy gödröt tárt fel, melyben valaha egy harangot öntöttek. Az objektum körül a fémolvasztás nyomait is fellelte a kutató. A gödörben valószínűleg két öntés történt. Az elsőnek csak az alapja, míg a második öntésnek a maradványai is megmaradtak. THEOPHILUS Presbiter 13 századi munkája, a Schedula diversarum artium részletesen leírja a harangöntés menetét, melyhez hasonlóan történt a szeri harang öntése is, mely nem egy öntőműhelyben, hanem a templom mellett történt. Így elkerülhették a nagysúlyú harang szállítását, mozgatását.

 A gödörben először a tüzelőteret alakították ki, majd a harangöntőforma alapját készítették el, a magot, majd agyagból, vagy viaszból magát a harang formáját. Erre került a szintén agyagból készült köpeny, melyet kívülről még vasabroncsokkal láttak el. E fölé az egész öntőforma fölé egy kemencét építettek, melyben kiégették azt, tüzet rakva az alap alá. Ha kihűlt, leemelték egymásról a rétegeket, ha viasz szolgált a harangforma alapjául, akkor az  kifolyt az égetés alatt. /viaszveszejtéses eljárás /, ha pedig agyag, akkor azt leemelték a magról, a köpenyt pedig visszahelyezték, így az agyagforma helyett egy üres réteg maradt, a bronz számára. Ezután az egész öntőformát betemették földdel, ledöngölték, hogy a beömlő fém ne feszítse szét az építményt.

       A fém olvasztása a gödör mellett történt. Nagy edényekben, erős tűz fölött olvasztották meg a bronzot és öntötték be a formába. Az akkori mesterek a beöntött fém hangjából következtettek annak szilárdulására és arra, hogy mikor lehet a földtakarót lebontani az öntőformáról. Miután megszilárdult a fém, leverték róla az agyagköpenyt, alátöltögetéssel felemelték a bronzharangot és kiemelték a gödörből.

      Nos az én feladatom az volt, hogy a levert köpenydarabokból ismét felépítsem a harangöntőformát, hogy képet kaphassunk egy 13. századi harang kinézéséről. Ez azért volt olyan fontos, mert ebből a korszakból harangunk nem maradt fönn! 

      A harangöntőforma restaurálását 1995-ben kezdtem el. Már kezdetben feltűnt, hogy a töredékek eltérnek egymástól színben, vastagságban és minőségben. Voltak belül feketére égett, fémszemcséket tartalmazó, kívül rózsaszínű töredékek, voltak, melyek kívül-belül feketére voltak égve és voltak olyan darabok is, melyek vékonyak, rózsaszínűek voltak és vasabroncs-lenyomatokat tartalmaztak.

A különböző megtartású, állapotú töredékek, különböző konzerválási feladatot jelentettek.

Voltak töredékek, melyeket csak szárazon, mechanikus módon lehetett tisztítani, olyan mállékonyak voltak, majd átitatásra szorultak. Voltak, melyeket elég volt folyóvíz alatt lemosni és voltak olyanok, melyeknél  PLEXTOLos átitatásra volt szükség.  

     A töredékek összeállítását kis egységekben kezdtem, hiszen a már összeragasztott, pár darabból álló felületek is nagyon nagy súlyt jelentettek, hiszen a köpeny töredékeinek falvastagsága csaknem 2 cm volt. A köpeny a maggal érintkező résztől épült egyre feljebb és feljebb, közben a hiányzó részeket állandóan pótolni kellett földfestékkel színezett gipsszel. A köpeny végül is csaknem 1 méter magas lett, alul 86 cm széles.  A harang semmilyen dekorációt, feliratot nem hordozott, ennek a paláston látszódnia kellett volna. Sajnos a koronát, melyhez a harang tartószerkezete illeszkedett, nem sikerült a harangra helyeznem, a töredékek nem illettek egybe.

      Az általam restaurált öntőforma alapján a harangot újraöntötték, bár a hangja nem valami szép, maga a harang impozáns látványt nyújt a  Gyulay Endre Szeged-csanádi püspök által felszentelt haranglábon, az ópusztaszeri  Nemzeti Parkban.

Budapest, 2006. július 17.